Reggelem
nehézkesen indult. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magamat.
Éreztem, hogy párnám még mindig nedves sós könnyeim hadától.
Ránéztem ébresztő órámra, mely az ágyam mellett a kis éjjeli
szekrénykémen hevert, telefonom társaságában. Reggel 6 órát
mutatott. Remek.. Nem is tudom mikor keltem utoljára ilyen korán.
Nehézkesen lekászálódtam az agyból, majd becammogtam a fürdőbe.
A tükörből egy idegen arc nézett vissza rám. Kivörösödött,
karikás szemeim csak jobban kihangsúlyozták arcom fehérségét,
mely szintén furcsa volt. Megmosakodtam, annak reményében, hogy
picit visszanyerem a színem, de nem láttam sok változást.
Kedvetlenül lementem a konyhába, főztem magamnak egy jó erős
kávét, majd egy jó nagy adag csend és magány társaságában
leültem az asztalhoz ,és lassan el kezdtem iszogatni a kávémat.
Gondolataim, csak a tegnap estére fókuszálódtak. Máson sem járt
az eszem csak a tegnap estén. Egy halom kérdés váltotta egymást.
Miért? Miért pont a legjobb barátnőmmel? Szeretett engem valaha?
Csak arra kellettem, hogy megszerezze Sabine-t? Kérdéseim hada még
folytatódott volna ,de anya belépett a konyhába.
- Hát te? - kérdezte kómásan. Elővett egy kávés csészét, megtöltötte kávéval, majd csatlakozott szerény kis társaságomhoz.
- Neked is jó reggelt! - morogtam.
- Mi a baj angyalom? - söpörte ki hajamat az arcomból. - Mi történt az este amiért ennyit sírtál, hogy kék lila a szemed? - kérdezte merő aggodalommal a hangjában. Nem tudom elrejteni se arcomat, se érzéseimet előle. Úgyis tudná, hogy baj van, ha egész nap a szobámban kuksolok. Ismert, mint a tenyerét, hisz ő az aki miatt én most itt lehetek. Egy rész vagyok belőle, és ez így is marad az idők végezetéig. Hát nem kerteltem, kiböktem mi is történt tegnap.
- Dave megcsalt engem. - sóhajtottam – Sabine-vel. - ahogy kimondtam ezt a két nevet az a bizonyos fájdalom buborék megjelent a torkomban. Éreztem, hogy nincs már sok és a könnyeim ismét átveszik a hatalmat.
- Jaj, kicsim! - szorosan átölelt, mintha csak azt akarná velem éreztetni, hogy nem engedi, hogy bántsanak engem, hogy soha többé senki nem fogja összetörni a szívem. - Annyira sajnálom! - mondta a hajamba, majd az ölelés abba maradt, és leült velem szemben. Én csak a fejem ráztam, hogy 'nincs semmi baj, túlélem'
- Végig igazad volt. Sajnálom, hogy nem hallgattam rád. - néztem rá megbánóan.
- Nincs miért bocsánatot kérj. - fogta meg a kezem. - Tudom, milyen az ha az ember szerelmes. Szeretted őt, és csak a jót láttad benne. Közben a felszín alatt ő egy teljesen más ember. De a te jó szíved nem engedte neked, hogy meglásd azt amit valójában meg kellett volna, mert a szerelem elvakitott. - simogatta meg az arcomat – Sajnálom, hogy ezt át kellett élned.
- De miért tették ezt velem? Én szerettem őket, feltétel nélkül, és ilyen aljas módon hátba támadtak. - itt volt a vég. A buborék nem bírta tovább, kipukkant. Egy aprócska könnycsepp gördült le falfehér arcomon, majd a lábamra esett. Anya mellkasába fúrtam arcomat, és elkezdtem zokogni. Ő csak várt, és a tarkómat simogatta. Tudta, hogy az megnyugtat. - Elvettek tőlem mindent. - motyogtam a mellkasába. Anya még mindig nem szólt semmit, csak simogatta fejem, mely egy idő után megnyugtatott annyira, hogy beszélni tudtam.
- Elveszítettem mindent. Elveszítettem a legjobb barátnőmet, a fiút akit szerettem. Tényleg ezt érdemeltem? Ennyire rossz ember lennék? - ömlöttek ki belőlem a szavak. Értelmetlen kérdések, melyeknek most mégis óriási jelentőségük volt.
- Én itt vagyok neked. Akármi baj van rám mindig számíthatsz. - mosolygott a tényen, ami nyilvánvaló volt. - Ha akarod megnövelem a hajam, befestem vörösre, kipingálom a körmeimet, olyan cuccokban járok amilyenben a mai fiatalok., és akkor leszek a legjobb barátnőd. Ígérem sosem csaplak majd be. - hadarta el egy szuszra ezt az egész butaságot. - Na mit szólsz hozzá? - mosolygott rám.
- Nem kell se megnövelned a hajad, se ruhatárat újíts. Te így a legjobb barátnőm vagy. - mosolyodtam el, majd borultam anya nyakába egy nagy öleléssel. - Szeretlek anya! Mindennél jobban.
- Én is téged, Jessy! El sem tudod képzelni mennyire! - ismét a tarkómat kezdte el simogatni. - Segítesz reggelit csinálni? - kérdezte. Gondolom így akarta elterelni a gondolataimat a tegnap estéről. Hát bele mentem. Jobb lesz nekem is ha nem töröm a fejem ezen.
- Persze. - indultam meg a hűtő fele. Kitártam ajtaját. A hideg levegőtől kirázott a hideg.
- Na mit csináljunk reggelire? - állt meg anyu a hátamba. Jól szemügyre vettem a hűtőszekrény tartalmát. És végül megállapítottam: tojás van, tej van.
- Van liszt meg szódavíz? - kérdeztem anyától.
- Van. Miért? Miben mesterkedsz? - felhúzott szemöldökkel nézte, hogy miben mesterkedem.
- Palacsinta. - mondtam neki. Meg sem vártam válaszát, kivettem a hűtőből a tejet meg 3 tojást. A szekrényből előkotortam a lisztet. Ezeket letettem a pultra. Indultam volna a szódavízért, de anya megelőzött. Letette a többi hozzávaló mellé. Ő nekilátott előkészíteni az alapot, én addig megkerestem a serpenyőt és feltettem a tűzhelyre melegedni. Sütöttünk egy rakás palacsintát. Mikor kész volt az összes, elszaladtam a hűtőhöz és kivettem a Nutellát. Anyuval 5 perc alatt elpusztítottuk, az összes palacsintát, majd alig tudtunk felkelni az asztaltól.
- De rég ettem ilyen jót. - mondta anya. Én csak helyeslően bólintottam. - Viszont nekem kell készülnöm. Végén még elkésem. - felállt és eltűnt a lépcső tetején. Én is felmentem a szobámba, játszottam egy picit Hugo-val. Adtam neki kaját meg vizet,majd minden lelkierőmet összeszedve odaléptem a falamról leszedett képekhez. Egyenként összeszedtem őket. Vetettem rájuk egy utolsó pillantást Pár másodpercig haboztam még, majd egy laza mozdulattal ketté téptem őket. A kezemből egyenesen a kukába repültek, a többi bigyóval együtt amit Dave-től kaptam. Úgy éreztem ez az első lépés ahhoz, hogy túl tegyem magam rajta. És ha ez meg van akkor idővel begyógyul minden seb, és újra képes leszek bízni és szeretni. Ilyen gondolatok és remények közepette álltam be a zuhany alá. Mikor tükörbe néztem, kezdtem magamra ismerni. Az arcom újra olyan piros pozsgás lvolt, mint amilyen igazából. Bár szemeim még mindig vörösek voltak határozottan jobban néztem ki, mint két órával ezelőtt. Picivel több életkedvvel mentem ismét a konyhába. Anya épp kapkodta össze az iratokat amiket ma be kell vigyen a munkahelyére. Én megálltam az ajtóban és vártam, hogy befejezze az eszeveszett futkorászást. Mikor végzett odajött hozzám, nyomott egy puszit az arcomra majd elment. Egyedül maradtam a lakásban. Pár perc gondolkodás után úgy döntöttem befejezem az egyik versemet. Javában faragtam a rímeket, amikor meghallottam, hogy csörög a telefonom. Elvettem az éjjeli szekrényről és megnéztem, hogy ki keres. A képernyőn egy ismerős név állt: Sabine. Ellsőre nem akartam felvenni, miszerint nincs kedvem az idióta magyarázatait hallgatni, de aztán egy kósza ötlettől vezérelve felvettem. Hajtott a vágy, hogy megtudjam miért tette ezt velem? Nem szóltam bele a telefonba.. Vártam, hogy kezdje mondandóját.
- Jessy? - kérdezte a vonal másik végéről, mire én egy 'hümm'-el válaszoltam. Ennyi elég is volt neki. - Figyelj, én nagyon sajnálom. Nem akartam, hogy ez legyen belőle. Én csak . . -habozott. - túl gyenge voltam. Sajnálom. Nem szeretném ha ezen bukna el a barátságunk, és . .
- Állj! - szakítottam félbe. - Nem érdekel a magyarázkodásod. Ebből már nem tudtok kimászni. Egyetlen egy kérdésem van még hozzád. Azzal meg ennyi volt. Egy életre lezártam veletek. - határozott voltam, mégis fájt így beszélnem vele – Miért?
- Sajnálom. - motyogta.
- Nem! A kérdésemre válaszolj!
- Nem tudom.
- Remek. - azzal szembe csaptam vele a telefont. Vettem pár mély levegőt, hogy lenyugtassam magam és eltüntessem az egyre növő buborékot a torkomból. Miután sikerült mindent rendbe hoznom, visszaültem, hogy folytassam a versem, de nem ment. Élszált minden ihletem, így hát hagytam a fenébe. Háttal feküdtem az ágyamon és a telefonom babráltam. Fülledt nyári idő volt odakinn. Bent is lehetett érezni, ahogyan a nap felmelegíti a levegőt. Elviselhetetlen lett a hőség. Egyre úgy éreztem, hogy ez a nagy meleg kiszívja minden erőmet. Energiám lassan szállt kifele belőlem, és az álom ráült szemeimre. Lassan eljött a várva várt pihenés, és az esti fáradalmaimat, most végre kipihenhetem. Ezek voltak utolsó gondolataim.
Pár perc múlva arra ébredtem, hogy figyel valaki. Szemeim felpattantak. Egy öltönyös fickó állt az ágyam mellet. Arcvonásai ismerősnek tűntek, de nem tudtam hogy honnan vagy miért. Értetlenül néztem rá. Óvatosan felültem az ágyamon és bámultam őt.
- Szerbusz kincsem. - mosolyodott el és ült le az ágyam szélére. Automatikusan elhúzódtam tőle. - Nem ismersz meg? - kérdezte . Fejrázással jeleztem válaszom. - Én vagyok az, az apád.
- Tessék? - kérdeztem vissza.
- Én vagyok az. Hát nem ismersz meg? - sütötte le fejét.
- Persze. Apám 3 éves koromban itt hagyott minket, anyámmal. Azóta nem hallottunk róla semmit. Annak már 16 éve. Hogy emlékeznék rá? - a félelem egy csepp morzsája előtört bennem. Mit akarhat ez a férfi? Mi lesz ha bántani fog? Egyáltalán, hogy jutott be a házba? És ha tényleg az apám? Kérdések egy egész csoportja tőrt elő fejeben.
- Sajnálom. - mondta lesütött fejjel. Kopogtatást hallottam. Szemeimet a szobám ajtajára emeltem. De nem onnan jött a hang. Távolabbról. Enyhén visszhangzott, mintha egy másik világból jönne. A idegen is az ajtómra nézett. A kopogtatás egyre hangosabb lett. A férfi alakja elkezdett távolodni és fakulni, a szobám képével együtt. Nem tudtam hol vagyok. Féltem. Majd mintha, egy áramütés ért volna. Felébredtem. Szemeim, most tényleg, valójában kinyíltak. Nem volt senki a szobámban. Egyedül voltam, és ráeszméltem, hogy aludtam, ez az egész csak egy álom volt. De miért álmodtam ilyet? Levegőért kapkodtam, amit szintén nem tudtam hová tenni. Ekkor hallottam, hogy kopognak
- Hát te? - kérdezte kómásan. Elővett egy kávés csészét, megtöltötte kávéval, majd csatlakozott szerény kis társaságomhoz.
- Neked is jó reggelt! - morogtam.
- Mi a baj angyalom? - söpörte ki hajamat az arcomból. - Mi történt az este amiért ennyit sírtál, hogy kék lila a szemed? - kérdezte merő aggodalommal a hangjában. Nem tudom elrejteni se arcomat, se érzéseimet előle. Úgyis tudná, hogy baj van, ha egész nap a szobámban kuksolok. Ismert, mint a tenyerét, hisz ő az aki miatt én most itt lehetek. Egy rész vagyok belőle, és ez így is marad az idők végezetéig. Hát nem kerteltem, kiböktem mi is történt tegnap.
- Dave megcsalt engem. - sóhajtottam – Sabine-vel. - ahogy kimondtam ezt a két nevet az a bizonyos fájdalom buborék megjelent a torkomban. Éreztem, hogy nincs már sok és a könnyeim ismét átveszik a hatalmat.
- Jaj, kicsim! - szorosan átölelt, mintha csak azt akarná velem éreztetni, hogy nem engedi, hogy bántsanak engem, hogy soha többé senki nem fogja összetörni a szívem. - Annyira sajnálom! - mondta a hajamba, majd az ölelés abba maradt, és leült velem szemben. Én csak a fejem ráztam, hogy 'nincs semmi baj, túlélem'
- Végig igazad volt. Sajnálom, hogy nem hallgattam rád. - néztem rá megbánóan.
- Nincs miért bocsánatot kérj. - fogta meg a kezem. - Tudom, milyen az ha az ember szerelmes. Szeretted őt, és csak a jót láttad benne. Közben a felszín alatt ő egy teljesen más ember. De a te jó szíved nem engedte neked, hogy meglásd azt amit valójában meg kellett volna, mert a szerelem elvakitott. - simogatta meg az arcomat – Sajnálom, hogy ezt át kellett élned.
- De miért tették ezt velem? Én szerettem őket, feltétel nélkül, és ilyen aljas módon hátba támadtak. - itt volt a vég. A buborék nem bírta tovább, kipukkant. Egy aprócska könnycsepp gördült le falfehér arcomon, majd a lábamra esett. Anya mellkasába fúrtam arcomat, és elkezdtem zokogni. Ő csak várt, és a tarkómat simogatta. Tudta, hogy az megnyugtat. - Elvettek tőlem mindent. - motyogtam a mellkasába. Anya még mindig nem szólt semmit, csak simogatta fejem, mely egy idő után megnyugtatott annyira, hogy beszélni tudtam.
- Elveszítettem mindent. Elveszítettem a legjobb barátnőmet, a fiút akit szerettem. Tényleg ezt érdemeltem? Ennyire rossz ember lennék? - ömlöttek ki belőlem a szavak. Értelmetlen kérdések, melyeknek most mégis óriási jelentőségük volt.
- Én itt vagyok neked. Akármi baj van rám mindig számíthatsz. - mosolygott a tényen, ami nyilvánvaló volt. - Ha akarod megnövelem a hajam, befestem vörösre, kipingálom a körmeimet, olyan cuccokban járok amilyenben a mai fiatalok., és akkor leszek a legjobb barátnőd. Ígérem sosem csaplak majd be. - hadarta el egy szuszra ezt az egész butaságot. - Na mit szólsz hozzá? - mosolygott rám.
- Nem kell se megnövelned a hajad, se ruhatárat újíts. Te így a legjobb barátnőm vagy. - mosolyodtam el, majd borultam anya nyakába egy nagy öleléssel. - Szeretlek anya! Mindennél jobban.
- Én is téged, Jessy! El sem tudod képzelni mennyire! - ismét a tarkómat kezdte el simogatni. - Segítesz reggelit csinálni? - kérdezte. Gondolom így akarta elterelni a gondolataimat a tegnap estéről. Hát bele mentem. Jobb lesz nekem is ha nem töröm a fejem ezen.
- Persze. - indultam meg a hűtő fele. Kitártam ajtaját. A hideg levegőtől kirázott a hideg.
- Na mit csináljunk reggelire? - állt meg anyu a hátamba. Jól szemügyre vettem a hűtőszekrény tartalmát. És végül megállapítottam: tojás van, tej van.
- Van liszt meg szódavíz? - kérdeztem anyától.
- Van. Miért? Miben mesterkedsz? - felhúzott szemöldökkel nézte, hogy miben mesterkedem.
- Palacsinta. - mondtam neki. Meg sem vártam válaszát, kivettem a hűtőből a tejet meg 3 tojást. A szekrényből előkotortam a lisztet. Ezeket letettem a pultra. Indultam volna a szódavízért, de anya megelőzött. Letette a többi hozzávaló mellé. Ő nekilátott előkészíteni az alapot, én addig megkerestem a serpenyőt és feltettem a tűzhelyre melegedni. Sütöttünk egy rakás palacsintát. Mikor kész volt az összes, elszaladtam a hűtőhöz és kivettem a Nutellát. Anyuval 5 perc alatt elpusztítottuk, az összes palacsintát, majd alig tudtunk felkelni az asztaltól.
- De rég ettem ilyen jót. - mondta anya. Én csak helyeslően bólintottam. - Viszont nekem kell készülnöm. Végén még elkésem. - felállt és eltűnt a lépcső tetején. Én is felmentem a szobámba, játszottam egy picit Hugo-val. Adtam neki kaját meg vizet,majd minden lelkierőmet összeszedve odaléptem a falamról leszedett képekhez. Egyenként összeszedtem őket. Vetettem rájuk egy utolsó pillantást Pár másodpercig haboztam még, majd egy laza mozdulattal ketté téptem őket. A kezemből egyenesen a kukába repültek, a többi bigyóval együtt amit Dave-től kaptam. Úgy éreztem ez az első lépés ahhoz, hogy túl tegyem magam rajta. És ha ez meg van akkor idővel begyógyul minden seb, és újra képes leszek bízni és szeretni. Ilyen gondolatok és remények közepette álltam be a zuhany alá. Mikor tükörbe néztem, kezdtem magamra ismerni. Az arcom újra olyan piros pozsgás lvolt, mint amilyen igazából. Bár szemeim még mindig vörösek voltak határozottan jobban néztem ki, mint két órával ezelőtt. Picivel több életkedvvel mentem ismét a konyhába. Anya épp kapkodta össze az iratokat amiket ma be kell vigyen a munkahelyére. Én megálltam az ajtóban és vártam, hogy befejezze az eszeveszett futkorászást. Mikor végzett odajött hozzám, nyomott egy puszit az arcomra majd elment. Egyedül maradtam a lakásban. Pár perc gondolkodás után úgy döntöttem befejezem az egyik versemet. Javában faragtam a rímeket, amikor meghallottam, hogy csörög a telefonom. Elvettem az éjjeli szekrényről és megnéztem, hogy ki keres. A képernyőn egy ismerős név állt: Sabine. Ellsőre nem akartam felvenni, miszerint nincs kedvem az idióta magyarázatait hallgatni, de aztán egy kósza ötlettől vezérelve felvettem. Hajtott a vágy, hogy megtudjam miért tette ezt velem? Nem szóltam bele a telefonba.. Vártam, hogy kezdje mondandóját.
- Jessy? - kérdezte a vonal másik végéről, mire én egy 'hümm'-el válaszoltam. Ennyi elég is volt neki. - Figyelj, én nagyon sajnálom. Nem akartam, hogy ez legyen belőle. Én csak . . -habozott. - túl gyenge voltam. Sajnálom. Nem szeretném ha ezen bukna el a barátságunk, és . .
- Állj! - szakítottam félbe. - Nem érdekel a magyarázkodásod. Ebből már nem tudtok kimászni. Egyetlen egy kérdésem van még hozzád. Azzal meg ennyi volt. Egy életre lezártam veletek. - határozott voltam, mégis fájt így beszélnem vele – Miért?
- Sajnálom. - motyogta.
- Nem! A kérdésemre válaszolj!
- Nem tudom.
- Remek. - azzal szembe csaptam vele a telefont. Vettem pár mély levegőt, hogy lenyugtassam magam és eltüntessem az egyre növő buborékot a torkomból. Miután sikerült mindent rendbe hoznom, visszaültem, hogy folytassam a versem, de nem ment. Élszált minden ihletem, így hát hagytam a fenébe. Háttal feküdtem az ágyamon és a telefonom babráltam. Fülledt nyári idő volt odakinn. Bent is lehetett érezni, ahogyan a nap felmelegíti a levegőt. Elviselhetetlen lett a hőség. Egyre úgy éreztem, hogy ez a nagy meleg kiszívja minden erőmet. Energiám lassan szállt kifele belőlem, és az álom ráült szemeimre. Lassan eljött a várva várt pihenés, és az esti fáradalmaimat, most végre kipihenhetem. Ezek voltak utolsó gondolataim.
Pár perc múlva arra ébredtem, hogy figyel valaki. Szemeim felpattantak. Egy öltönyös fickó állt az ágyam mellet. Arcvonásai ismerősnek tűntek, de nem tudtam hogy honnan vagy miért. Értetlenül néztem rá. Óvatosan felültem az ágyamon és bámultam őt.
- Szerbusz kincsem. - mosolyodott el és ült le az ágyam szélére. Automatikusan elhúzódtam tőle. - Nem ismersz meg? - kérdezte . Fejrázással jeleztem válaszom. - Én vagyok az, az apád.
- Tessék? - kérdeztem vissza.
- Én vagyok az. Hát nem ismersz meg? - sütötte le fejét.
- Persze. Apám 3 éves koromban itt hagyott minket, anyámmal. Azóta nem hallottunk róla semmit. Annak már 16 éve. Hogy emlékeznék rá? - a félelem egy csepp morzsája előtört bennem. Mit akarhat ez a férfi? Mi lesz ha bántani fog? Egyáltalán, hogy jutott be a házba? És ha tényleg az apám? Kérdések egy egész csoportja tőrt elő fejeben.
- Sajnálom. - mondta lesütött fejjel. Kopogtatást hallottam. Szemeimet a szobám ajtajára emeltem. De nem onnan jött a hang. Távolabbról. Enyhén visszhangzott, mintha egy másik világból jönne. A idegen is az ajtómra nézett. A kopogtatás egyre hangosabb lett. A férfi alakja elkezdett távolodni és fakulni, a szobám képével együtt. Nem tudtam hol vagyok. Féltem. Majd mintha, egy áramütés ért volna. Felébredtem. Szemeim, most tényleg, valójában kinyíltak. Nem volt senki a szobámban. Egyedül voltam, és ráeszméltem, hogy aludtam, ez az egész csak egy álom volt. De miért álmodtam ilyet? Levegőért kapkodtam, amit szintén nem tudtam hová tenni. Ekkor hallottam, hogy kopognak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése